Klímaváltozás: ki a hibás (és hogy mászunk ki)?

Mostanában sokat foglalkoznak a klímaváltozással és ez nem is baj. Meleg van idén, nagyon meleg. Mikor ezt leírom, 120 alkalommal is megdől a melegrekord valahol a világban, Afrikában lajtoskocsival hordanak vizet a vadállatoknak, Kína nem fogadja többé a világ szemetét, de elkezdik kitakarítani a fél-európányi műanyagszemetet a Csendes-óceánról, Juliette Binoche 200 művésszel együtt követeli a klímaváltozás elleni fellépést.
Közben a politikusok és döntéshozók kényelmes konferenciákat rendeznek, ahol mindig elsőrangú a sajt- és homár-felhozatal. A tőke a tavalyi évben maxi-megnövelte magát, a legtöbb új milliárdost avattuk 2017-ben a Földön. Persze a nagytőke beszél a legkevesebbet a klímáról (ez később még érdekes lesz), hisz jól el van látva légkondival. Mi meg csak ne féljünk, nincs vész, 2-3 éven belül az Unió betiltja a műzacsit, szívószálat és a műanyag evőeszközöket :-), ha elakad is a rendszerben valahol, 5-10 év alatt biztos meglesz... 

Szóval egyre többen beszélünk arról, hogy nagy a baj, rárepültek a médiák is, ütköznek a vélemények, ami jó, mert csak abból sülhet ki valami hasznos is. A NYT magazin augusztusi száma csak a klímaváltozással foglalkozott, benne a "Föld elvesztése, az évtized, amikor megállíthattuk volna a klímaváltozást" cikkel, Nathaniel Rich tollából (Losing Earth: The Decade We Almost Stopped Climate Change By Nathaniel Rich, Photographs and Videos by George Steinmetz - aug. 1, 2018).

Natániel szerint 1979 és 89 között kellett volna cselekednünk, 80-ra már felismerték a tudósok, hogy baj van a CO2 kibocsátással, de nem sikerült szabályozni, csökkenteni, sőt. Szóval a lehetőség elszalasztva, az író szerint pedig az ok rossz természetünk, az önző gén, az, hogy nem tudjuk feláldozni pillanatnyi kényelmünket a jövő érdekében. Túl optimisták vagyunk, a tetteinket a félelem gátolja csak, de még nem félünk eléggé. 

A cikk állításait sokan kérdőjelezték meg, sőt tagadták. Ez egy fontos vita, valószínűleg az egyik legfontosabb a jelenkori történetben.

Naomi Klein kanadai aktivista, író egy teljes elemzésben, részletesen is tagadja Rich állításait (Capitalism Killed Our Climate Momentum, Not “Human Nature”). Szerinte nem az emberiség egésze felelős, nincs kollektív felelősség, ellenben az igazi  bűnösök a globális méretű, fosszilis üzemanyagot gyártó-kitermelő vállalatok, és vezetőik. Ott a pont, Naomi.

Ezek a vállalatok jelen vannak minden döntéshozó és döntési mechanizmus mellett, kampányokat támogatnak, kormányokat-rendszereket váltanak ha szükséges. A fosszilis üzemanyag lobbi persze szerteágazó, lefedi a műtrágya, kemikália és vegyianyag gyártó vállalatokat, a leginkább érdekeltek a gmo-termékek és az ipari mezőgazdaság-állattartás növelésében, az emberiség olcsó (túl)etetésében (cukor, pálmaolaj, növényi zsírok folytassam?), sőt valószínűleg a gyógyszeriparban is, aminek sokat segítenek az előzők, így lesz teljes a kör. 

Tetszik Klein azon álláspontja, hogy az eddigi kudarcot nem az emberi természetben kell keresni, hanem a szabad piac, az erős tőke működésében és a politikai elitben, amelyet tulajdonképpen felvásárolt a kapitalizmus. Ez megérteti, hogy az 1988-as, kezdeti fellángolás után miért nem folytatódott a klíma-harc: mert nem támogatták, sőt ellehetetlenítették "fentről".

Mit tanulhatunk mi ebből:

1. Fentről nem számíthatunk csak úgy, a Föld és az emberiség érdekeinek felismerése miatti,  igazi változásokra. A jelenlegi "nyugati" rendszereket demokráciának csúfoljuk, de inkább elitista és/vagy autoriter rendszerek, látszat-demokráciák, melyekben a hatalom korrupt és befolyásolható, így a globális cégek jelenleg is a korlátozások ellen dolgoznak. Lesznek még konferenciák, egyezmények, és a köz nyomására elindulhatnak folyamatok. Az igazi változások azonban alulról indulnak meg, jelenleg még nem erősek, de mégis vannak biztató jelek. Az ökotudatos életmód terjed mint a vírus, a zöld szervezetek ma már a tiltakozások és a harc mellett ezt a folyamatot gerjesztik leginkább. A kritikus tömeg talán nincs messze.
    
2. A világ lassan változik. A kapitalizmus nem az egyetlen működő modell, sőt. A globális trendeket diktáló világcégek mocsokságait megismerve, a fogyasztási szokásainkat megváltoztatva elolvad a hatalmuk. A lassú változásoknál mindig felismerhető az algoritmus: kicsiből, alulról indultak. Sajnos nem várható, hogy az átmenet békés lesz, és nem az emberek, hanem a globálcégek miatt. A neoliberális áldemokráciák felváltója remélhetőleg nem az autoriter központosított kiskirályságok lesznek, hanem egy újfajta szociális (ökoszocialista?) demokrácia, ahol csak az liberális, aminek annak kell lennie. Az a vicc, hogy ez az új rend simán lehet globális is, de már jó értelemben, vagyis nevezzük inkább Föld-méretűnek.
    
3. A LEGFONTOSABB: felismerni, hogy kis lépésekben változtatni nem elég (bár ezerrel kell tolni ezt is), hogy stabilizáljuk, visszaforgassuk a felmelegedést. Széles körű, azonnali és gyökeres változtatásokra lenne szükség, hogy csökkentsük az esélyét a végzetes küszöb átlépésének (Kincses I). Az új világban a szabad versenyt korlátozni kell, de csak Földanya érdekében - helyi termék, biotermék, kisgazdaság-kislábnyom-kisenergia-kisfogyasztás irányokba kell elmenni. A rendszer egy érdekes kombó lesz, például garantálnia kell az emberi jogokat (lmbtq is), netsemlegesség, internet-jog, de közben akadályoznia pl. a fegyver-, energia- és háború-lobbit, fegyverkereskedelmet, az adóparadicsomokat, megadóztatja a világcégeket. 

Fentiek értelmében, egyszerűsítve Rich cikke szolgálja a jelenlegi tőke-globalizációt, (akár egy vallás: szégyelld csak magad kisember a globális felmelegedésért is), ellenben Naomi Klein írása pont a multi nyakába varrja a lelkiismeretlen önzés és harácsolás bűnét, mint a régi szép időkben.
Fordult egyet a világ, és majdnem ugyanoda, a modern (munkás)mozgalmak ma már ökotudatosak és nem csak a tőkét döntik, a tőkés pedig teljes média és hatalmi elit fegyvernemmel harcol, közben próbálja zöldre festeni magát, és megindokolni szükségszerűségét (gmo - éhezés, energia és hitelek - gazdasági növekedés, fegyverkezés, nacionalizmus - terrorizmus, migráció). A hatalmi elitnél van minden fegyver, minden kulcs, minden pénz - mi viszont sokkal-sokkal többen vagyunk, és egyre inkább felismerjük, hogy ki élősködik itt kicsodán.

Mi zöldek igazából azt csináljuk amit mindig is csináltunk, harcolunk a kapitalizmus ellen :-). De ma már kiegészítjük az elitizmus, a korrupció, a bürokrácia elleni harccal is, "átalakítjuk" a helyi közösségeket, kis lépésekben formáljuk a gondolkodást, tudatos fogyasztókat nevelünk, minimalizáljuk a fogyasztást, és így helyben, az emberek tömegével érünk el változásokat a Föld életében. Ugyanakkor nem elég csak a szokásokon változtatni, erősen hatnunk kell a nemzetközi folyamatokra, harcolni a nagyvállalatok ellen, ki kell kényszeríteni világméretű és azonnali változásokat, ehhez olyan politikusokat kell választani, akik hajlandók az együttműködésre.... sokkal több green power kell.

Csathó Tibor
Életfa

A borítókép stuarthampton munkája