ÁLLÁSFOGLALÁS A VÍZVISSZATARTÁSRÓL

Gyökeres szemléletváltásra van szükség a magyarországi vízkezelésben. Ha nem fordítunk azonnal hátat a jelenlegi gyakorlatnak, természeti és társadalmi katasztrófával néz szembe a teljes Kárpát-medence. A múlt hibáiból tanulva azonnali és koherens cselekvési tervre van szükség, amely visszaállítja a táj és ember harmonikus kapcsolatát.

Közös Vízió 

Egy élő, egészséges és ellenálló Kárpát-medencét vízionálunk, helyreállított tájat, amely képes a benne élő közösségek megtartására, köztük az emberére is. Olyan tájat, ahol a természet és az ember harmonikus működése biztosítja a vízkészletek megőrzését, a biológiai sokféleséget és a helyi kultúrák fennmaradását. Ez a vízió csak a teljes Duna Vízgyűjtőre értelmezhető, felelősek vagyunk egymásért, ahogy a felvízi országok miértünk, úgy mi is, a Kárpát-medence vízgyűjtő területeitől a Duna-deltán át a Fekete-tengerig. Csak egy határokon átívelő, ökoszisztéma-alapú, de egyben emberközpontú szemlélet biztosíthatja a jövőt.

Alapelvek

• Eredendő táji működés: A tájnak van eredendő, létéből fakadó működése, amiben élő szervezetként az önfenntartását biztosítja, megjeleníti, megéli. Felismerhetők a részek és ezek funkciói, és a részek együttműködése. A táj része az ember és az emberi működés, de beavatkozásainkat a táj természetes működéséhez kell igazítani, nem fordítva. A mélyfekvésű területeken helye van a víznek, akár állandóan, akár időszakosan.

• Ne árts: Egy részproblémát célzó beavatkozás sem okozhat jelentős sérülést más alrendszerekben. Például az erdőket elégető biomassza-erőművek jelentős kárt okoznak mind az ökoszisztémának, mind a kisvízkör folyamatainak. 

• Valós megoldások: A rossz gyakorlatokat ne modern eszközökkel próbáljuk fenntartani. Inkább nézzük újra a táj adottságait, és azokhoz igazítsuk a víz- és földhasználatot. Ehhez szükséges a táj múltjának ismerete.

• Táji lépték: Az erőforrásokkal való bölcs gazdálkodást táji léptékben kell tervezni, közösségben. A rövid távú egyéni haszon nem írhatja felül a közösség érdekét. A táj kizsákmányolása végső soron mindenki kárára válik. Példák: 1) A mélyfekvésű területek lecsapolása szántóföldi művelés vagy beépítés céljából. 2) A táj vízkészletének megcsapolása magas vízigényű mezőgazdasági termények monokultúrában való előállítása vagy ipari felhasználás céljából.

• Szubszidiaritás, helyi érdek: A helyi közösségek bevonása és a tájban élők helyi tudásának alkalmazása alapvető. A helyi érdek csakis a táj eredendő működésébe illeszkedő emberi működés vagy érdek lehet. A táj és a helyi közösségek vízigénye előrébb való az ipari vállalatok és a nem helyi igényeket kiszolgáló, nagytáblás mezőgazdaság vízigényénél.

• Fenntarthatóság: A vízhiányt nem fokozott kitermeléssel, hanem takarékossággal, hatékonysággal és újrahasznosítással kell kezelni. Az agrár- és ipari vízhasználatot ehhez kell igazítani.

• Szennyező fizet: A környezeti károkért kiszabott bírságoknak arányosnak kell lenniük az okozott kárral és annak helyreállításával, a befizetett bírságokat a táj helyreállítására kell fordítani.

• Elővigyázatosság: Ha egy beavatkozás kimenetele nagy eséllyel hordoz kockázatokat, akkor azt nem hajtjuk végre, amíg tudományos megközelítéssel a kockázatok szintje a közösség számára elviselhető mértékűre csökken.

• Fokozatosság: Először a kisebb, biztosan pozitív lépéseket kell elvégezni, majd az eredmények mérése és kiértékelése alapján lehet nagyobb tájátalakításokat tervezni.

• Folyamatközpontú szemlélet: A táj nem projektalapon működik, hanem folyamatokon keresztül, melyeket az emberi projektszemlélet szétrombol. A tájat romboló projekteket le kell állítani, a káros támogatások felszámolása közérdek.

• Táj és ember kapcsolata a modern korban: Generációk láncolata veszíti el a tájhoz való személyes kötődését.  A természet ismerete és megélése hiányzik az oktatásból és a családi életből is. Minden iskolás gyereknek iskolapadon kívüli, szervezett, rendszeres időtöltésként kellene részt vennie olyan programokon (környezeti nevelés, kirándulás, gazdálkodási tevékenységbe való bekapcsolódás), melyek által a tájjal kapcsolatos érdeklődése és tudása kialakulhat.

• Holisztikus szemlélet: A táj értéke nemcsak gazdasági, hanem kulturális, esztétikai, szellemi. Globálisan sok folyónak, tájnak adtak már személyiségi jogokat, melyeket a helyi közösségek képviselnek a jogi eljárásokban. 

• Életközösség-védelem: A tájat egyben, funkcionális egységként kell megóvni, nem területeket, fajokat, hanem az egész ökoszisztémát, annak stabilitását és sokféleségét. A rombolást megszüntetni, az eredeti állapotot a lehető legteljesebb mértékben visszaállítani.

Cselekvés 3 szinten

1. Háztartási és egyéni szint:

• A mindennapi vízhasználatban takarékosságra, esővízgyűjtésre, öntözési alternatívákra van szükség.

• A mezőgazdasági termelésben a talajvíz megtartását segítő gyakorlatokat kell előnyben részesíteni: takarónövények, forgatásmentes művelés, erdősávok visszatelepítése, agrárerdészet.

• Meg kell szüntetni a hosszabb időtávon megújuló felszín alatti vizeinkkel való jelenlegi rablógazdálkodást.

• A lakosság szemléletformálása, a természeti kötődés megerősítése (pl. iskolai programok, természeti élmények).

2. Települési-közösségi szint:

• Vízőrző közösségek létrehozása: lakosság, gazdák, civil szervezetek és önkormányzatok partnerségében.

• A települési csapadékvíz-kezelés decentralizálása: zöld infrastruktúra (zöldtetők, esőkertek, lefolyáslassítás).

• Természetalapú megoldások beemelése a városrendezésbe és a helyi stratégiákba. Valóban élő közösségi terek.

• Tudományosan meghaladott, életellenes gyakorlatok elutasítása, a természettel való harmónia kialakításának ösztönzése. Példák: 1) A kémiai szúnyoggyérítést elutasító települési szövetség létrehozása. ‘Élő település’ díj alapítása. 2) Hóddal való együttműködés támogatása.

• Oktatás, tájékoztatás, közösségi monitoring programok indítása.

3. Táji és rendszerszint:

• Táji léptékű stratégiákat kell kidolgozni, figyelembe véve a természeti folyamatokat, tájtörténetet és helyi tudást. 

• A nagyobb és fő vízfolyásokon az azonnali elvezetést el kell felejteni, helyette magas vízállásoknál a vizet a tájba kell vezetni, ellenőrzött és tervezett módon. 

• A patakok és kisvízfolyások mentén, a teljes Kárpát-medencében a víz tájban tartásán kell dolgozni. Lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a patakok és kisvízfolyások időszakosan elöntsék egykori árterületük még beépítetlen részeit, valamint akár állandó vízborítást hozhassanak létre a legmélyebben fekvő pontokon.

• A folyók mentén új duzzasztóművek építése helyett a hosszirányú átjárhatóságot nem gátló fenékküszöbök létesítése és a természetes meanderezés támogatása tudná olyan módon támogatni a lefolyáslassítást, hogy közben kulturális és természeti értékek ne sérüljenek. A folyók szabad felszínformáló tevékenysége nem káros mederelfajulás, hanem egy mérsékelt formában szükségszerű ahhoz, hogy a mederben való hordaléklerakódás és a sodorvonal folyamatos eltolódása megvalósulhasson, melyek alapvető feltételei a bevágódás (medermélyülés) ellensúlyozásának. A bevágódott folyó a felszíni és a felszín alatti vízkészleteket nem táplálja, hanem megcsapolja, szemben az árterével aktív kapcsolatban álló, nem túlmélyült folyóval. 

• A patakokon és kisvízfolyásokon, valamint azok árterén a lefolyáslassítást olyan módon kell megvalósítani, hogy azok összhangban legyenek a nemzetközi jó gyakorlatokkal, irányvonalakkal és szabályozásokkal (Víz Keretirányelv, Természet-helyreállítási Rendelet). Ehhez természetalapú megoldások (rönkgátak, rőzsegátak, sziklagátak, ökológiai fenékküszöbök) alkalmazására van szükség, a hosszirányú átjárhatóságot megszüntető mesterséges elemeket (bukógátakat) pedig el kell távolítani.

• A nagy folyókból magas vízálláskor kivezetett és a kisvízfolyások árterén megtartott vízkészletet nem mesterséges tározókban, hanem a felszíndomborzat által kijelölt természetes tározóterekben (gyepeken, sásos, nádasos területeken) kell megőrizni. 

• A természetes tározóterek gazdálkodási tevékenységre alkalmas területek, ugyanakkor természeti területek, élőhelyek is. A táji szintű vízvisszatartás a gazdálkodást és a vizesélőhelyek természeti értékeinek megőrzését egyaránt segíti.

• A táji szintű vízvisszatartás megvalósításához erdészetek, agrár- és vízügyi szereplők valódi, érdemi bevonására van szükség, folyamatos párbeszéddel, a megvalósítás közös tervezésével.

• A gazdálkodási gyakorlatok megváltoztatásáért, egyes területrészek esetleges felhagyásáért a tulajdonosoknak támogatást kell kapniuk. Az elöntéseket nem lehet önkéntes felajánlásokra bízni, hanem arányos ellentételezéssel, de kötelező érvénnyel kell megvalósítani a magasabb szintű közösségi és táj-érdeket szem előtt tartva. A tulajdonos és a területhasználó azonban nem szabad, hogy anyagi veszteséget szenvedjen, ezt a társadalomnak kell kompenzálnia központi költségvetésből.

• A pénzügyi és jogi szabályozás átalakítása elengedhetetlen, a káros támogatásokat, perverz ösztönzőket (perverse incentives) le kell állítani, a profitmaximalizálást fel kell számolni. Példa: Hiába termelünk a növénynemesítés és a technológiai fejlesztések révén a korábbiakkal megegyező vagy még több profitot a vízigényes szántóföldi kultúrák (kukorica, napraforgó) termesztésével a csökkenő csapadékösszegek ellenére is, ha a mérleg másik oldalán ennek víz- és energiafelhasználása egyre magasabb. A szántóföldi gazdálkodásban a táj erőforrásait kevésbé kimerítő gyakorlatokra (regeneratív gazdálkodás), a megváltozott éves csapadékeloszláshoz való alkalmazkodásra, a termesztett fajok bölcs megválasztásának ösztönzésére, ezáltal az öntözési igény csökkentésére van szükség.

• A táj a vízhiánnyal párhuzamosan egyéb környezeti kihívásokkal is küzd (pl. inváziós fajok terjedése, antropogén szennyezések), mely problémákat együtt, interakcióikat is figyelembe véve kell vizsgálni és kezelni. Az időszakosan elöntött területek jelentős részét nem érdemes “magára hagyni”, a hosszú távú, bölcs élőhelykezelés elengedhetetlen a kedvező állapot fenntartásához. Példa: Időszakosan vízzel borított területeken gyepgazdálkodás nélkül a gyalogakác képes nagyon gyorsan elterjedni, ennek hatására a terület gazdasági és természeti értéke csökken. 

• Az állam legyen felelős gazdája a létrehozott igen költséges szennyvízkezelési infrastruktúrának, jelenleg számtalan élő vízfolyásunk halott szennyvízcsatorna a meglévő rendszer hibái miatt.

• Az EU Víz Keretirányelve a jogi alap a közös vízgyűjtőn lévő országokkal való együttműködésre, valamint a jogos igények EU Bíróság előtti jogi érvényesítésére.

Az állásfoglalást elsőként a Salgótarjánban tartott 2025-ös Zöld Országos Találkozón mutattuk be és bocsátottuk vitára.

Szerzők:

• Juhász Erika, biológus, VízŐrzők
• Balogh Péter, geográfus, Vízválasztó Mozgalom
• Csathó Tibor, Életfa Környezetvédő Szövetség

Az állásfoglaláshoz csatlakoztak:

• ÖkoHatóPál, Hódhívő természetvédész. “Super Colossal Big Fat Boss Baby VízŐrző”. Born340ppm
• Kanizsay Borbála okl.környezetkutató, VízŐrző
• Víz Koalíció