kep1
oldal
jobboldal
felirat

Országos környezetvédelmi hírek

Nyílt levél

Kedves Barátaink! A kormány "az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról”címmel törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűléshez, amelynek vitája jelenleg folyik. A tervezet elfogadása esetén a nemzeti parki igazgatóságok által vagyonkezelt földterületek jelentős része kerülne át a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez.


Expedíciózz a háztartásban! ismét Egerben

A klímatudatos hajósokkal az ország kilenc nagyvárosában már személyesen is találkozhatnak az érdeklődők, hiszen 2012. szeptember 20-29 között az Expedíciózz a háztartásodban c. kampány újra bejárja az országot rendezvényeivel.

Roncsország leszünk?

Fülöp Sándornak, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettesének lemondása sajnos megerősítette a civil szervezetek korábban kinyilvánított álláspontját, hogy az ombudsmani intézményt átalakító törvénymódosítások súlyos visszalépést jelentenek környezeti, társadalmi és gazdasági tekintetben is.


Ökoexpedíció Dobó István árnyékában

Expedíciózz a háztartásban

„Inkább az orrom legyen borvirágos, mint a fogam vízköves” – tartja a vicces régi egri mondás. Az erjesztett borból lesz a bioecet, mely környezetbarát vízkőoldóként alkalmazható, kiváltva a háztartási vegyszerek némelyikét. Többek között ilyen praktikákat tudhattak meg azok az ökoháztartás iránt érdeklődők, akik megálltak tegnap az egri Dobó téren az !-kampány standjainál.
A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata által szervezett, a környezettudatosabb hétköznapok érdekében indított ismeretterjesztő roadshow egri rendezvényének házigazdája az Életfa Környezetvédő Szövetség volt. A szervezet környezeti tanácsadója, Fónagy Gergely mezőgazdasági menedzser agrármérnök a greenfonak elmondta: három szaktanácsadó is csatasorba állt ezen a napon és fogadta a nagyszámú látogató kérdéseit.

Te SZEDD! Eger, 2012. június 2.

Találkozás helye: Eger, Ady E. utca – Hadnagy utca kereszteződésénél lévő buszparkoló
Találkozás időpontja: 2012. júnuis 2. 
Regisztráció 9.00 – 10.00 óra között

"Közelebb hozzuk a napot" Napos Napok kampány Magyarországon – 2012. május 5-12.

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata a hazai partnere a májusban zajló Európai Solar Days nemzetközi kampánynak (www.solardays.eu). Május 5 és 12 között minden évben arra ösztönzik az önkormányzati, a magán és a civil szektort, hogy szervezzenek napenergiát népszerűsítő rendezvényeket hazánkban. Célunk, hogy egy hét alatt több tucat akcióra, előadásra, bemutatóra kerüljön sor, így buzdítva egyre több embert a napenergia, mint kimeríthetetlen energiaforrás használatára.
Miért fontos felhívni a figyelmet a napenergiára? Mert ezt az energiaforrást jelenleg alig használjuk ki, pedig kétségtelenül számos kedvező tényező szól alkalmazása mellett: mindenki számára könnyen elérhető, tiszta, környezetkímélő energiaforrás. Még sok millió évig rendelkezésre fog állni. Kíméli a nyersanyagkészletet, kedvezően hat a helyi gazdaságra. Nem kell szállítani, hozzájutásához nem kell költséges közműhálózat, átalakítási, felhasználási költségei minimálisak.


Csatlakozókat várnak a Napos Napok kampányhoz!

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata 2012. május 5-12. között második alkalommal szervezi meg az Európai Napos Napokhoz kapcsolódó rendezvénysorozatát.
A kampány célja, hogy felhívjuk a magyar lakosság figyelmét a napenergia használatának előnyeire, fontosságára, a benne rejlő lehetőségekre.

Szervezzen Napos Napot!

A Napos Napok kampány sikere az eseményektől függ. Annál eredményesebb, minél több esemény megrendezésére kerül sor. Ezek az események lehetnek kicsik vagy nagyok, a lényeg, hogy ismertesse a közönséggel a kampány üzenetét.


Újra megjelent a „Gazdálkodj felelősen!” társasjáték!

Újra kapható a „Gazdálkodj felelősen!” társasjáték, amelynek célja, hogy az erőforrásainkkal való felelős gazdálkodás alapjait segítsen játékos formában elsajátítani, miközben egy önálló háztartás kiépítésének lépéseit járja végig.

Egy játék azoknak, akiknek nem csak a pénz számít!
A játék hosszú távú gondolkodásra késztet, a mindennapi tevékenységeink társadalmi, környezeti hatásait is megvilágítja. Mivel a mindennapi gazdálkodásunknak a pénzgazdálkodás is része, ezért a játék során is fontos szerepet játszik.


Ellehetetlenülnek a civil szervezetek!

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának állásfoglalása a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózatának (KÖTHALÓ) működésével kapcsolatosan (JNO-696/2011).

A biztos több civil szervezet jelzése, illetőleg panasza alapján indított vizsgálatot a KÖTHALÓ működésének ellehetetlenülése miatt, de a vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a hálózat működésének forrásaival kapcsolatos alkotmányos aggályok az egész zöld civil szektorra jellemzőek. A vizsgálata során az ombudsman megállapította, hogy a civil szektor részére 2012. évre előirányozott források mértéke nem felel meg az egészséges környezethez való jog érvényesítéséhez szükséges követelményeknek, mivel a forrásokat az Országgyűlés olyan mértékben kívánja csökkenteni, hogy az gyakorlatilag ellehetetleníti a civil szektor működését. A biztos kezdeményezéssel fordult az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságához és az előterjesztőhöz, hogy a fenti javaslat vitája során az irodánk által említett szempontokat szíveskedjen érvényesíteni, valamint kezdeményezte, hogy a vidékfejlesztési miniszter a pályázati vagy egyedi döntés alapján biztosítható források felhasználásával tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a KÖTHÁLÓ által ellátott feladatok folyamatosan biztosítottak legyenek a jövőben is.

A teljes állásfoglalás a csatolmányban olvasható.


Magyar "Fenntarthatósági Csúcs" 2011!

Idén November 23-24-én Budapesten lesz a Magyar "Fenntarthatósági Csúcs" konferencia!
A felelősen élő és gondolkodó emberek megbeszélésén ott a helye a felelősen gondolkodó, tudatosan élő és tenni akaró embereknek, szervezeteknek, cégeknek, civileknek. Gondolkodjunk együtt, tegyük össze tudásunkat, tapasztalatainkat! Együtt sokat tehetünk azért, hogy a mai és a jövő nemzedékek emberi életre való esélyei megmaradjanak.


Tartalom átvétel